Mikradermabrázió

Mit jelent a mikrodermabrázió?

A mikrodermabrázió jelenleg a leghatékonyabb bőrcsiszolás, melynek során a bőr legfelső, elhalt hámrétegét távolítjuk el.

Miért szükséges a bőrünknek a mikrodermabrázió?

Testünket bőrünk védi a külső hatásokkal szemben. Védi szervezetünket a mechanikai  hatásokkal szemben, a káros fénysugarak ellen, biztosítja állandó testhőmérsékletünket és véd a kórokozókkal és vegyi anyagokkal szemben. A barrier funkciónak köszönhetően nem távozik a víz és az elektrolitok a szervezetünkből illetve nem tudnak felszívódni a bőrre kerülő anyagok.

Ez a védelem annyira tökéletes, hogy megakadályozza a bőr számára szükséges anyagok, például a  vitaminok, hidratáló, tápláló készítmények bejutását is a mélyebb rétegekbe. Ezért hiába kenjük be magunkat a legkiválóbb krémekkel, hatásukat nem tudják látványosan, és tartósan kifejteni, mivel a hatóanyagok nagy része a felszínen, az elhalt, kiszáradt sejtekben szívódik fel, és nem jut le a bőr mélyebb rétegeibe, ahol a még életképes sejtek igazán hasznosítani tudnák.

A bőr élettani tulajdonsága, hogy folyamatosan új sejteket termel. Mégpedig olyan formában, hogy az alsóbb rétegekben keletkező új sejtek, a bőr felszíne felé vándorolnak, közben fokozatosan elhalnak, kiszáradnak, majd normál esetben leválnak, hámlás formájában.
Ez a “hámlási” folyamat azonban viszonylag kevés embernél zajlik le ilyen tökéletes formában.
Arcunkat és a testünket borító bőrfelületen lévő elhalt sejtjeinket testünk folyamatosan  pótolja új sejtek létrehozásával. A mikrodermabráziós kezelés felgyorsítja ezt a folyamatot azáltal, hogy eltávolítja ezeket az elhalt sejteket és jelentősen felgyorsítja az új, friss bőrsejtek kialakulását.

Ennek eredményeképpen a szükséges hatóanyagok mélyebben fel tudnak szívódni és a bőr egészségesebb és frissebb lesz, valamint ha a mikrodermabráziós kezelést több alakalommal megismétlik, a sejtek állandó megújulásának eredményeképpen csökken a ráncok, hízási csíkok, (stria) és hegek mélysége, akár el is tűnhetnek.

Különösen fontos ez az évek előrehaladtával, mivel ez a hámlási folyamat fokozatosan lelassul, ezáltal a bőr megvastagszik, érdesebb tapintásúvá válik. A bőrfelszín megvastagodása előfordulhat fiatalabb korban is, leginkább a zsíros bőrtípusok velejárója, de különböző bőrbetegségek is okozhatják.
A mikrodermabrázió önmagában is egy eredményes bőrmegújító kozmetikai kezelés.

Emellett a mikrodermabráziót követően lényegesen könnyebben tudnak bejutni a kozmetikai hatóanyagok a mélyebb rétegekbe, mivel a felső, elhalt hámréteg nem akadályozza bejutásukat, és nem szívja fel az értékes összetevőket. Ezért a  kozmetikai kezelések – tű nélküli mezoterápia, iontoforézis, sonoforézis, ultrahang – hatékonyságát hihetetlen mértékben fokozza, ha a kezelés előtt mikrodermabráziót végzünk.

A mikrodermabrázió terjedése megállíthatatlan, és minden kozmetikai kezelés előtt célszerű, vagy inkább szükséges alkalmazni.

Milyen bőrproblémákra alkalmazható:

  • akne,
  • aknés sebhelyek,
  • öregedési foltok,
  • laza, petyhüdt bőr,
  • finom vonalak és ráncok,
  • napkárosodott bőr,
  • egyenetlen bőr textúra,
  • érdes bőr,
  • pórusok méretének normalizálása,
  • bőr tónusának helyreállítása,
  • dehidratált bőr,
  • striák

Fájdalmas a mikrodermabrázió?

A mikrodermabráziós kezelés teljesen fájdalommentes, nincs szükség érzéstelenítésre. Valószínűleg a mikrodermabrázió legnagyobb előnye a többi alternatív bőrkezeléssel szemben, hogy a vendég a kezelést követően azonnal folytathatja a napi teendőit. A kezelést követően enyhe bőrpír jelentkezhet, azonban ez egy órán belül el is múlik. Ez teszi igazán ideális kezeléssé a mikrodermabráziót azon vendégek számára, akik  szeretnének megfiatalítani bőrüket, ugyanakkor a mindennapi életritmusukat sem szeretnék felborítani.
A kezelés közben Ön egy kellemes masszázsérzetet fog érezni, ami a  vákuumhatás következménye.

Mennyi ideig tart?

A kezelési idő 10-30 perc. Attól függően változik, hogy arcot, nyakat, dekoltázst, vagy akár mindhármat egyszerre kezeljük vagy esetlegesen test kezelést végzünk.

Milyen javulást tapasztalok a bőröm állapotában?

Javulás már az első alkalom után tapasztalható, a bőr puhább tapintású, üdébb színű, szinte “lélegzik”. Ahhoz azonban , hogy a bőr felszínéről a szükségtelenül megvastagodott, elhalt réteget eltávolítsuk, több alkalomra van szükség. A kezelések előrehaladtával tapasztalni fogja, hogy bőre szinte újjászületik, simább puhább tapintásúvá válik. A kozmetikai krémek, készítmények felszívódása, hatása lényegesen eredményesebb lesz. Szeboreás bőr esetén a kellemetlen, zsíros hatás csökken, eltűnik. A pigment foltok eltűnnek, halványodnak.
A mikrodermabráziós kezelések hatékonyak, habár szükséges megérteni a korlátait is. Mivel a mikrodermabrázió csak a külső rétegét kezeli a bőrnek, nincs hatással bőr állapotára a mélyebb rétegekben. Mikrodermabrázióval nem érhető el jó eredmény a mélyre hatoló aknék vagy régi, fehér hízási csíkok – striák – esetében. Ellenben más mélyreható kozmetikai kezelésekkel kombinálva kiváló eredmény érhető el a bőr mélyebb rétegeiben is.
A kozmetikai és az orvos-esztétikai szakma például az arckezelés területén egyedülállónak tartja a mikrodermabráziós kezelés utáni, célzott tű nélküli mezoterápiás – elektroporációs – kezeléseket. Olyan rendkívül látványos és tartós eredményeket lehet elérni e két eljárás alkalmazásával, melyeket régebben csak orvosi beavatkozással lehetett megvalósítani.
Szalonunk a két eljárás együttes alkalmazása során kizárólag csak orvos-kozmetikai tisztaságú, nagyrészt testünkben is jelen lévő ampullás hatóanyagokat juttat be. Nem használunk felesleges adalékanyagokat, vagy tartósítószereket tartalmazó készítményeket.

Hányszor szükséges alkalmazni?

Annak érdekében, hogy jelentős eredményt érjünk el, alá kell magunkat vetni egy kezeléssorozatnak. Ez bármely területen 4-12 kezelést jelent, nagyjából 1-2 hetente ismételve. A kezelések száma elsősorban az adott bőr állapotától függ. A mikrodermabrázió hatásai hosszan tartóak, de nem véglegesek. Ha egy teljes kezeléssorozat után elérjük a kívánt eredményt, rendszeres utókezelés javasolt 2-3 havonta, hogy megőrizzék azt.

Milyen esetben nem szabad alkalmazni?

  • Nyáron a fokozott UV- sugárzás miatt pigmentfoltok jelenhetnek meg, mivel a kezelés fényérzékenyíti a bőrt.
  • Akne, ekcéma, és egyéb gyulladásos, fertőző bőr állapot esetén.
  • Lázas és beteg vendégeknél ellen javallt a kezelés.
  • Cukorbetegség esetén.
  • A bőrt átmenetileg vékonyító gyógyszerek, például Roacuttan szedésekor.

Alumínium-oxid kristályos mikrodermabrázió

A bőrhámlasztást kezdetben, és még ma is sok szalonban kristályporral végezik. Ebben az esetben a készülék nagy nyomással alumínium-oxid kristályport szórt a bőr felszínére, majd egy időben a lecsiszolt bőrdarabkákat el is szívja. Pontos és szép munkavégzést tesz lehetővé az eljárás ezen típusa is.
Hátránya, hogy a kristálypor bennmaradhat a bőr pórusaiban ezáltal gyulladást okozhat illetve kezelés közben mind a vendég, mind a kozmetikus belélegezheti az alumínium-oxid kristályokat. Előfordulhat, hogy a vendég orrába, fülébe, ruhájára került poranyag, amely okozhat kellemetlenséget, de akár le is letakarhatjuk e ezeket a területek. Szem környékén nem ajánlott használata.

Hidroábrázió

A bőrcsiszolás egyik új kíméletes fajtája a hidroábrázió. Ami egy fizikai eljáráson alapul, mely ultrahang segítségével a percenkénti körülbelül 30.000 rezgéssel szétporlasztja a vízcseppeket, majd az apró mikro-robbanások segítik eltávolítani az elhalt hámsejteket és  szennyeződéseket a bőr felszínéről. A kezelés nagyon kíméletes, ezért  azoknak a vendégeknek ajánlott első sorban akiknek érzékeny bőrük van, illetve sokat szeretnek napozni, szoláriumba járni. Mivel vízzel történik a hámlasztás, így nincs mellékhatása és érzékenységet sem okoz. A felhasznált víz hűsíti, hidratálja a bőrt, kizárólag az elszarusodott rétegeket távolítja el, javul a bőr mikro-keringése, anyagcsere folyamatai és oxigén ellátása. Jótékony hatással van a nyirokkeringésre és vérkeringésre is. Más módszerekkel szemben gyakrabban is használható. A bőr felszín izmait is stimulálja, egy enyhe mikro-masszázzsal, a felületi idegek megnyugszanak- mikrostimulációt okozunk. A magas ultrahang frekvencia miatt a baktériumok elpusztulnak, felülfertőzés veszélye kizárható. Ezzel a kezelés típussal is tartós eredményeket érhetünk el. Nyáron is alkalmazható, teljesen fájdalom mentes eljárás.

Miben különbözik a hagyományos peelingtől?

A mikrodermabráziós bőrcsiszolás, mélyebb, intenzívebb, mint a kémiai illetve biológiai peelingek. Ezért bizonyos esetekben szünetet kell hagyni a kezelések között. Kúra szerűen 2 hetente javasolt 5-6 alkalommal. Általánosan hagyományos kezelésbe beépítve havonta, illetve bőrtípustól függően évszakonként egyszer javasolt megismételni. Férfi vendégek körében nagy népszerűségnek örvend, ők jobban igénylik a mechanikai behatást és rögtön látható az eredményeket.

Otthoni mikrodermabráziós rendszerek:

Egyre népszerűbb alternatívái a professzionális kezeléseknek.  Ezek a  bőrradírok  nem olyan hatásosak, mint a professzionális rendszerek, nem képesek igazi mély hámlasztásra. Látványos  eredményeket hosszú idő alatt érhetünk el használatukkal. Az otthoni mikrodermabráziós rendszerek piacán nagy a verseny és a legtöbb nagy kozmetikai cég már kínál saját otthoni rendszert.
Találkozhatunk már otthoni mikrodermabráziós kézi készülékekkel is, amik működésüket tekintve akár hasonlítanak is kozmetikai, vagy orvosi társaikhoz, de hatékonyságban természetesen alulmúlják az igazi mély hámlasztásra is alkalmas készülékeket. Gondoljunk csak bele, hogy amikor saját magunkon végezzük a kezelést, hogyan állapítjuk meg a hámlasztás pontos mélységét, nem is beszélve arról, hogy ez nagy szakértelmet igényel, emellett területenként és bőrtípusonként változó.

Mikrodermabrázió Története:

Az első mikrodermabráziós készüléket 1985-ben Olaszországban fejlesztették ki, itt még alumínium-oxid port használtak a bőr csiszolásához, majd ezt vákuum segítségével szívták vissza a készülék tartályába. Ezt a technológiát 1986-ban más európai országokban is bemutatták, 1997-tól pedig az USA-ba is bevezették. 1999-től kezdték el a gyémántfejes mikrodermabráziós készülékek gyártását. Itt már nem porral csiszoltak, hanem a vákuumcső kivezetéséhez speciális gyémántfejeket csatlakoztattak. Nagy előnye a gyémántfejes mikrodermabráziónak, hogy a bőrt egyénre szabottan tudjuk kezelni, mivel többféle érdességű fejek léteznek. Ezt bőrállapottól, és érzékenységtől függően tudjuk a vendégnek kiválasztani. Már az első kezelés is látványos, de mindenképpen kúraszerű alkalmazásra van szükség ahhoz, hogy hosszú távú eredményt érjünk el. A kezelés mellékhatása maximumbőrpír lehet, ami nagyon hamar eltűnik.

Nagyon fontos, hogy a csiszolás nyári időszakban nem végezhető, vagy csak nagyon szigorú óvintézkedések betartása mellett. A kúra egésze alatt 50 vagy annál magasabb faktorszámú fényvédőt kell használni. Tilos a napon való tartózkodás, és a szolárium. 1 napig, pedig kerülni kell az erősebb hatásokat, például az intenzív hőmérséklet ingadozásokat (szauna), az aktív sportot, az úszást.
Az eljárás teljesen fájdalommentes.  A kezelés önmagában kb. 15-20 perc. Kúraszerűen végezve  általában 5-10 alkalom szükséges 7-14 naponta. Minden kozmetikai kezelésbe beiktatható a normál radírozás helyett. Sokkal látványosabb lesz a végeredmény ha előtte lecsiszoljuk a bőrt.

Ezen kívül önmagában is használhatjuk. Nagyon hatékony hegkezelésre is. De itt szintén szükség van a kúraszerű alkalmazásra.

Milyen esetekben forduljunk bőrgyógyászhoz?

Abban az esetben forduljunk orvos -kozmetológushoz, ha korábban volt valami bőrbetegségünk, ami orvosi felügyeletet igényel.
Minden esetben kérje ki kezelő orvosa véleményét, ha daganatos/ bőr megbetegedése volt korábban.

Kezelés ellenjavallatai:

  • gyengült érfalak,
  • daganatos megbetegedések esetén,
  • bőr bakteriális vagy vírusos fertőzése,
  • vérzékenység,
  • herpesz,
  • sebek,
  • Roaccutan illetve bármely fényérzékenységet okozó gyógyszerek szedése,
  • IPL lézerkezeléssel együtt nem alkalmazható.